Tovább a tartalomhoz

Akkreditált továbbképzés pedagógusoknak

Az Operaház 2016-ban nagyszabású programot indított OperAkadémia néven a már sikerrel működő köznevelési kezdeményezések sorában. Az Operaház fokozott felelősséget érez a hazai köznevelésben hivatásukat teljesítő pedagógusok iránt, ezért 30 órás akkreditált továbbképzési lehetőséget nyújt számukra. A képzés a színház napi működésének alapos megismerésén keresztül vezeti be a résztvevőket az opera és a balett világába, színes, inspiráló, egyben személyes élményt is jelentő foglalkozások keretében – azzal a nem titkolt szándékkal, hogy élményeik hatására a pedagógusok a tanultakat és lelkesedésüket is közvetítik diákjaik felé, és biztosítják az OperaKaland és egyéb programjaink tartós sikerét.

Az OperAkadémia pedagógus-továbbképzés sikere és a résztvevők egyértelmű visszajelzése alapján igény mutatkozott a továbbképzés kibővítésére/folytatására, amely OperAkadémia Plusz néven valósul meg. 

Mindkét továbbképzés azt a többletet nyújtja a résztvevők számára, amit csak az ország egyetlen Operaháza tud biztosítani: az opera és a balett műfajának komplex bemutatását, megismertetését. A két 30 órás továbbképzés tematikája oly módon került kidolgozásra, hogy az OperAkadémia és az OperAkadémia Plusz mind önállóan, mind egymásra épülő képzésként is megállja a helyét és egyiken való részvétel se legyen előfeltétele a másikra történő jelentkezésnek. Célkitűzésünk, hogy a részt vevő pedagógusok a képzést követően olyan kompetenciákkal rendelkezzenek, amelyek alkalmassá teszik őket a műfajok diákság felé történő közvetítésére. Ezen belül biztos ismeretekkel bírjanak az operatörténet, a műfaji sajátosságok, a balett alapjai és az Operaház, mint intézmény témaköreiben. Ismerjék az Operaház fontosabb építészeti jegyeit, az Operaház színházi tárai és az előadás létrejöttét segítő színházi szakemberek fő feladatait, lássák át egy produkció létrejöttének folyamatát, az egyes hangszerek zenekarban betöltött szerepét, a két műfaj köznevelésben játszott szerepét, ismerjék az Operaház köznevelési programjainak rendszerét, az Opera Nagyköveti Program tapasztalatai alapján a jövő közönségének színházi nevelési módszertanát, a hangegészségtan alapjait és képesek legyenek vitát folytatni az operajátszás irányzatairól, korunkban felmerülő kérdéseiről. Az elsajátított tudást a résztvevő váljon képessé a gyakorlatban is alkalmazni annak érdekében, hogy a jövő közönségének színházi nevelését elősegítsék.

Mindkét továbbképzés egy-egy balett- vagy operaelőadás megtekintését is magában  foglalja. Az előadásokra a Magyar Állami Operaház helyszínein kerül sor.

Információ: operakademia@opera.hu

Az eddigi továbbképzések elégedettségi kérdőíveinek összesítése az alábbi linkeken érhető el.

2024. február
2023. október-november2023. március-április
2022. szeptember-október
2022. március-április2021. november
2020. október
2020. február-március
2019. október - november2019. február - március
2018. október
2018. április
2018. január
2017. március - április
2016. április