Több oka is van annak, hogy napjainkban előkelő helyet foglalnak el a dalszínházak repertoárján Georg Friedrich Händel évszázadokon át szunnyadó operái és oratóriumai. A művek …
Bár cáfolni, de legalábbis árnyalni szokták azt a meghatározást, miszerint a zarzuela tulajdonképpen a spanyol operett. A műfaj virágkora egybeesik a Kálmán és Lehár-operettek keletkezési …
Az operaházak ritkán tekintenek hátrafelé az időben, s csak elvétve foglalkoznak tudatosan azzal az egyébiránt meghatározó kérdéssel, hogy valójában mi is egy dalszínház kulturális öröksége. …
A Deutsche Oper Berlin foyer-jában Skandalum! címen készült új kiállítás látható ebben az évadban. A tablók végigvezetnek a mindig is kiemelten fontos nyugat-német színházhoz, illetve …
A pápa városában évszázadokig tiltották a „léha” zenés színházat, így csak meglepően későn, 1880-ban nyitotta meg kapuit Róma első operaháza, a Teatro Costanzi. Az azóta …
Mai szemmel visszatekintve elképesztően sokszínűek és stílusukban is szerteágazóak voltak az 1920-as évek közepén bemutatott operák. 1925-ben került sor többek között a Doktor Faust (Busoni), …