Gurre-dalok

Bevezetés

Van néhány közhely a romantikával kapcsolatban. Az egyik, hogy a romantikusok rajongtak a múltért és a legendákért. A másik, hogy kedvelt témájuk a szerelem. A harmadik, hogy vonzódtak ahhoz, ami hátborzongató és „nem evilági”. Ezek fényében Schönberg Gurre-dalok című műve tipikus romantikus alkotás, mert mindhárom igaz rá. Monumentális, mintegy két óra hosszúságú kantátáról van szó, öt szólistával, kórussal és óriási zenekarral (amelyhez hasonlót Mahler használt a szimfóniáiban). A Gurre-dalok Schönberg korai korszakában keletkezett, amikor elsősorban Wagner hatása alatt állt. Különösen érdekelte a Trisztán és Izolda, így nem meglepő, hogy maga is olyan témához nyúlt, amely hasonlít a Trisztán-történetre.

De milyen történetről van szó? A Gurre-dalok főhőse Waldemar dán király és szeretője, Tove, aki Gurre várában él. Az ő alakjuk mögött történelmi személyek is felsejlenek: I. Waldemar valóban Dánia királya volt a 12. század második felében, és a Tovéval való szerelmi szálnak is van valóságalapja. Mindez azonban legendává vált, mely szerint a király féltékeny felesége, Helvig megöleti Tovét, az elkeseredett Waldemar pedig istenkáromlóvá válik. Tettéért bűnhődnie kell: halála után a teljes udvartartásával együtt kísértetként kényszerül végigvágtatni az erdőn. A legendát a dán művészet kedvelt témájaként Jens Peter Jacobsen, a 19. század végi költő is feldolgozta egyik költeményében, amelynek német fordítását vette alapul Schönberg. A mű nagy része zongorakivonatban 1901-re el is készült, de a teljes partitúra befejezésére csak 1911-ben került sor. Jacobsen költeményének érdekessége, hogy a történet kibővül a természet gazdag leírásával is (ami vélhetően annak is köszönhető, hogy Jacobsen nem csupán költő, hanem biológus is volt).

A mű első szakasza Waldemar és Tove szerelmi idilljét ábrázolja, Schönberg mélyen eltalált, atmoszférateremtő zenéjével. A nyitórész lassan bomlik ki, csak néhány harmóniára épül, így mintha a legenda irreális, mesebeli világába való bevezetést jelenítené meg – hasonló eszközzel él Wagner is A Rajna kincse elején. Az első rész végén az erdei galamb éneke hírül adja, hogy a királyné megölette Tovét, amit a rövid második részben Waldemar istenkáromlása követ. A harmadik rész a kísértetjárás, a „Nyári szél vad hajszája”. (Ennek érdekes epizódja az udvari bolond sopánkodása, hogy miért kell neki is kísértetként járnia, miközben az egészről nem tehet.) A zárószakasz érdekes költői lelemény: a hajszát nem Waldemar és emberei, hanem a felzavart erdő állatai szemszögéből írja le, míg végül a fák közé betör a felkelő nap fénye. A napkeltét nagyszerű kórustétel köszönti, amely apoteózisként zárja a darabot. A nehéz karmesteri feladat és a hatalmas apparátus miatt a Gurre-dalokat ritkán játsszák. Bár 1913-ban sor került az ősbemutatóra, hazánkban 1998-ig kellett várni az első előadására, amikor is Kocsis Zoltán mutatta be a Nemzeti Filharmonikusok élén. Mivel nálunk csaknem húsz éve nem hangzott el, az OPERA [2025.] februári produkciója hiánypótló esemény [volt], egyben méltó búcsú a magyar operatörténet egyik meghatározó helyszínétől.

Mártonffy Marcell Miklós
(A cikk teljes terjedelmében az OPERA Magazin 55. számában olvasható)

A mű keletkezése

Stílusok, műfajok, színek grandiózus kavalkádja – talán így lehetne jellemezni Arnold Schönberg dán legenda nyomán írott darabját. A Gurre-Lieder két igen fiatal művész alkotása. Schönberg mindössze huszonhét esztendős, amikor a hatalmas zeneszerzői tudást magába sűrítő mű lényege – ha nem is a partitúrája – voltaképpen már készen áll. A korán eltávozott dán költő, Jens Peter Jacobsen pedig huszonegy évesen veti papírra a Gurresange verseit. Az 1847 és 1885 között élt tüdőbeteg Jacobsent az irodalomtörténészek hol naturalistának, hol impresszionistának, hol egyszerűen pesszimista-dekadens, ateista lírikusnak nevezik, máskor biológus voltára, stílusán is átütő természettudományos szemléletére, Darwin-fordításaira és az édesvízi algákról írt híres dolgozatára hívják fel a figyelmet, emlékeztetve persze a legfontosabbra is: prózája a lélektani regény úttörőjévé, gyakran a rímtelen végső s a Gurre-Lieder alapjául szolgáló versciklusban is megfigyelhető újszerű hangzású verssorainak stílusa pedig a 20. századi modern költészet egyik előfutárává avatja. […]

A Gurre-dalok – e dán Trisztán-történet – középkori eredetű meséjében a történelem és mondavilág mára kibogozhatatlanul összefonódott. A monda korábbi verziója az 1157 és 1182 között uralkodó I. (Nagy) Waldemar dán király és kedvese, Tove szerelmére vezethető vissza […]. Később, a 16. században a Waldemar – Tove szerelem legendáját az 1340-től 1375-ig regnáló IV. Waldemarra ruházták át: a történet ekkor kapcsolódott össze Gurre várával, ahol a király meghalt. Tove alakja itt már körvonalazottabb, és a királyné féltékenysége, valamint a gyilkosság motívuma is konkrétabban megfogalmazott. Eszerint Tove Waldemar király bizalmasának, a húga, és Helvig királyné féltékenységében megmérgezteti Tovét.

Szerelmének elvesztése hatalmas csapásként éri a királyt; elméje elsötétül, képtelen elhagyni korábbi boldogságának színhelyét. Haldokolva kegyetlennek nevezi és megrója Istent. Büntetésül a király arra ítéltetik, hogy szellemként az utolsó harsonák megszólaltáig minden éjszaka a Gurre várát övező erdőkben kelljen vágtáznia lovasaival. Azt azonban megengedi neki Isten, hogy Tove síron túl is tartó szerelmén keresztül minden napfelkeltekor megérezze a Természet hatalmát, és az éj leszálltáig ismét megnyugvást találjon. Ez a legenda Schönberg mellett számos 19. századi dán alkotásnak ihletője volt.

Schönberg 1900 márciusában a mű 1. és 2. rész egészét, valamint a 3. jelentős részét megkomponálta. A komponálási folyamat félbeszakadt, de 1901 márciusában folytatódott, sőt a zeneszerző nyáron már a hangszereléshez is nekifogott. Hosszabb szünetek és megszakítások után végül 1911-ben fejezte be a partitúrát.

A mű felépítése

A zenekari bevezető után az 1. rész tíz megkomponált dalra oszlik, ebből kilenc Waldemar és Tove egymást váltó szerelmi dalainak a sora, a férfi (tenor) és női (szoprán) énekhang kontrasztjának következetes betartásával. A kilencedik tételt zenekari közjáték köti össze Az erdei galamb dalával. Ez az 1. részt formailag lezárva tragikus hangvételű, refrénes balladával reflektál a megelőző dalokban felgyülemlett nyugtalanságra és halálsejtelemre; szavakkal is bizonyossá teszi, amit a zenekari közjáték a hangszerek nyelvén érzékeltetett már: a gyilkosság megtörtént. A 2. rész egyetlen szám csupán: ebben fordul a fájdalmában megháborodott Waldemar Isten ellen.

A 3. rész az elsőhöz hasonló terjedelmű, ám egyfelől tagolódása jóval sokrétűbb, másfelől a kápráztató hangszerelés ellenére színskálája az emberi hang alkalmazásában jóval egységesebb: a zárókórust leszámítva kizárólag férfihangokat használ. E 3. rész két nagy szakaszra bomlik; az első a hét tételből álló Kísértetjárás. Ebbe a férfikari tételekből álló és Waldemar dalaiból felépülő sorozatba két fontos és érdekes epizód is ékelődik: előbb a paraszté, amely a középkorias színgazdagsággal festi meg a nép babonavilágát, kísértetektől való rettegését, majd Klaus, az udvari bolond dala. A Kísértetjárást követő terjedelmes zárószakasz címe magyarul A nyári szél vad hajszája. […] E rész hangszerelése impresszionisztikus ugyan, ötletekben, műfajban előremutató. A schönbergi Sprechstimme vagy Sprechgesang (’énekbeszéd’) a partitúrában pontosan kottázott dallamú-ritmusú szólamot ad a Sprecher (’beszélő’) kezébe, ez azonban iránymutatás csupán egyfajta változó hanglejtésű „megemelt” beszédre, amelynek a szerző utasítása szerint többnyire kifejezetten tilos realizálnia a fiktív kottaképet, vagyis tilos az igazi éneklés területére merészkednie, fix hangmagasságokat intonálnia. Meghökkentően modern hatású ez a technika, amely aztán végigvonul a szerző későbbi életművén.

A mű hatalmas apparátust mozgat: hat szólista, három férfikar, nyolcszólamú vegyeskar, a zenekarban nyolc fuvola, hét klarinét, tíz kürt négy hárfa, tizenegyféle ütőhangszer, tízszeresen osztott első és második hegedű, valamint osztott brácsa és csellószólam szerepel. A zenetörténet egyik legnagyobb együttese ez, talán csak Mahler múlta felül a 8. („Ezrek”) szimfóniával. Nemcsak az apparátus monumentalitása miatt sorolják a darabot a posztromantika stílusába, hanem a dallami-harmóniai megoldások, a Trisztán-párhuzamok, általában Wagner, Mahler és Richard Strauss hatása miatt is. A már említett Sprechgesang, vagyis énekbeszéd mellett egy másik izgalmas stilisztikai elem Klausnak, az udvari bolondnak a dala. A fennkölt legenda, a tragikus pátosz Klaus megjelenésével néhány percre fanyar idézőjelbe teszi önmagát.

A Gurre-Lieder műfaji összetettsége valójában műfaji meghatározhatatlanság. Operai, oratorikus, balladai, misztérium és szimfonikus zenei elemek keverednek itt – a mű talán az a legkevésbé, aminek a szerzői cím és műfajmegjelölés nevezi: dalciklus.

Szerkesztette: Mátrai Diána Eszter
(Csengery Kristóf, Arnold Schönberg: Gurre-dalok alapján,
A hét zeneműve, 1986. március 17.)