Bastien és Bastienne / A telefon

Mozart: Bastien és Bastienne

Mesmerise, mesmerisieren – az angol és a német nyelv mindmáig őrzi Franz Anton Mesmer, az „állati gyógydelejesség tanát” megfogalmazó orvos nevét, aki úgy tartotta: „Egy, az egész világegyetemet átható, a tenger dagályához és apályához hasonlóan hullámzó folyadék összekapcsolja egymással az égitesteket, amelyek ily módon befolyást gyakorolnak az élőlények összes részeire, kiváltképpen az idegrendszerre, és képesek fokozni vagy csökkenteni az anyagnak és a szerves testeknek tulajdonságait...” Mesmer nevét és tanait pedig azért idézi ez a szócikk, mivel a kiskamasz Mozart egyfelvonásosa a hagyomány szerint e jeles bécsi delejező megbízásából íródott. Van azonban még egy nevezetes XVIII. századi személyiség, akit okvetlenül meg szokás említeni a Bastien és Bastienne kapcsán, s ő nem más, mint Jean-Jacques Rousseau. A nagy filozófus ugyanis mellesleg kora egyik legsikeresebb francia operája, A falusi jós zeneszerzője és librettistája is volt, márpedig a kisded Singspiel jól felismerhetően éppen ezt a – szintén három- szereplős – művet utánozta-parodizálta.

Ennyi kultúrtörténeti adalék fölemlítése talán már önmagában is jelzi a tényt: a Bastien és Bastienne jószerint maga is delikát történeti érdekesség. Csupán – írnánk óvatlanul, ha a Mozart személyével való mégoly felszínes érintkezés nem garantálná egy sor név, dolog és adat számára is az utókor figyelmét. A franciás és a német jegyeket elegyítő operácskában ráadásul más művekből is ismerős Mozart-dallamokat és mozarti patterneket lelhetünk, miközben a naiv szerelmeseket hallgatjuk. No meg persze a nekik hasznos-haszontalan tanácsokat adó kuruzslót, aki második áriájában számunkra is oly ismerősen halandzsázik: „Diggi, daggi, / schurry, murry, / horum, harum, / lirum, larum...”  

László Ferenc (Opera138)

Menotti: A telefon

A megállapítással, miszerint Menotti nem a progresszív klasszikus zene nagy alakja, aligha érdemes vitatkozni. Szellemessége, üdesége, a hagyományhoz való önironikus viszonya viszont igazi posztmodern szerzővé avatja. A telefon elvben arra szolgál, hogy összekösse az embereket, Menotti megmutatja, hogy képes elszigetelni, sőt frusztrálni őket, legalábbis addig, míg a szerelmi vallomás heves vágya nem cuppan rá a technika csodájára. Az opera lényege az időzítéssel, az időkeretekkel való szellemes játék, a szinte hangszerré és főként rendezővé előléptetett telefon mindkét szereplő életét tagolja. Már a tárcsázás is zene, egy-egy beszélgetése pedig egy-egy operai helyzet leleményes paródiája: az első egy koloratúráriát figuráz ki, a másik a romantikus drámát teszi nevetségessé, a harmadik a populáris kultúra áthallásait. A szerelmi duett a telefonon keresztül egy zenei orgazmussal ér fel, egyszerre komikus katarzis és teátrális paródia. Legyen tárcsás, gombos vagy érintőképernyős, ha igaz szerelemről van szó, egy telefon nem lehet akadálya annak, hogy a vágyott kapcsolat, sőt hálózat létre ne jöjjön, főleg, ha ennyire sziporkázó a zenei térerő.

Csehy Zoltán (Opera138)

A karmester gondolatai

Ha a Bastien-előadás első pár hangja után megkérdezné tőlünk valaki – anélkül, hogy tudnánk, mit hallunk – ki írta ezt a zenét, sokan eltálalnák, hogy Wolfgang Amadeus Mozart a zeneszerző. A nagy komponisták fiatalkori műveit „gyerekkori próbálkozásoknak” szokták nevezni. A Bastien és Bastienne viszont egy 12 éves csodagyerek próbálkozása. Megtaláljuk benne mindazt, amiért szeretjük Mozart zenéjét. Finom dallamok, szereplők, akikkel az első pillanattól fogva együtt tudunk érezni, szerelmi vívódások, próbatételek és egy egyszerre valóságos és varázslatos világ.

Mozart korában is volt már féltékenység, de akkor nem a telefon volt az oka. Hogyan lett egy szerelmi háromszög harmadik résztvevője 200 évvel később egy használati tárgy? Menotti operájából választ kaphatunk erre. Az olaszosan áradó énekszólamok mellett, néhol a musicalek világára emlékeztető, könnyedebb dallamok jellemzik az olasz-amerikai zeneszerző művét. A partitúrából kiderül, hogy milyen zenéje van a korcsolyázásnak, mely hangszerek tudják utánozni a telefoncsengést, és hogy hogyan lehet zenében megjeleníteni egy telefonszámot.

Teremi Dárius

A rendező–játékmester koncepciója

Mindig is közel állt hozzám a bábjáték és így persze az árnyjáték technikája is. Különösen kötődöm az olyan előadásokhoz, melyek különböző előadói nyelveket, stílusokat használnak. Ezért is került sor arra, hogy opera-előadásomban az árnyjáték is megjelenjen. A gyermekekhez szóló produkciók létrehozása kifejezetten érdekel és fontos számomra, mert amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezőasszisztens képzésén tanultam, sokat dolgoztam az akkori színművész-bábszínész szakirányos hallgatókkal. Így örömmel veszek részt újra ilyen típusú munkában. Az előadás gyerekeknek szól, méghozzá az Operaház szokatlannak mondható terében. Számomra ez nem problémát jelent, inkább a különleges lehetőségeket látom benne. A történet a nagyszínpadon játszódik, azonban a függönyvonal előtti térben, a felemelt zenekari árkon.

A telefon (rendező: Almási-Tóth András) már több átdolgozást is megért, több helyszínen is ment, és a díszletének is voltak különböző változatai. Az eredeti, Szfinx teraszt idéző berendezés helyett, végül úgy döntöttünk, hogy a Bánffy terembeli előadásokra tervezett, Eiffel műhelyházbeli mozdonyra utaló díszletet használjuk fel újra. A Bastien és Bastienne-t teljes egészében saját koncepció alapján állítom színpadra, külön díszlet készül hozzá. Alapvetően hagyományosnak mondható, de helyenként mai elemeket is tartalmazó rendezésre lehet számítani.

Valkai Andrea