Béla futása; Pikkó hertzeg
Ajánló
Operák egy felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Chudy József bécsi magyar zeneszerző, karmester Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi (1793) című műve az első magyar opera, amelynek azonban teljes zenei anyaga elveszett. Alig több mint két évtizeddel a Pikkó hertzeg bemutatása után keletkezett Ruzitska József műve, a Béla futása (1822), amelynek a zenéje és a szövege fennmaradt, ezért egyes források ezt tekintik az első magyar operának. Ennek a magyar operatörténet szempontjából kiemelkedően fontos két műnek szentelünk egy estét: az elveszett mű helyett Orbán György a zenei anyag mellett új librettót is írt a Pikkó hertzeghez, amelyben a befejezés kivételével hűen követi az eredeti mű cselekményét.
Béla futása
Alig több mint két évtizeddel a Pikkó hertzeg bemutatása után keletkezett a Béla futása (1822), amelynek a zenéje és a szövege is fennmaradt. A darab a kor nagyhatású szerzőjének, August von Kotzebue-nak Belas Flucht című darabjából született, és a kolozsvári társulat vezető színésze, Kótsi Patkó János ültette át operaszínpadra. Az operát a korban szinte minden városban hatalmas sikerrel adták elő. Állítólag Erkel Ferencet az egyik kolozsvári előadás ihlette történelmi operák írására.
Pikkó hertzeg
Chudy József bécsi magyar zeneszerző, karmester Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi (1793) című műve az első magyar opera, amelynek azonban teljes zenei anyaga elveszett. Az eredeti szövegkönyv egy korabeli német szerző, Philipp Hafner Evakathel und Schnudi című darabjának a fordítása volt, és egy Singspiel paródiája lehetett. A darabot az első magyar nyelven játszó társulat, Kelemen László Magyar Nemzeti Játszó Társasága adta elő. Orbán György a zenei anyag mellett új librettót is írt a Pikkó hertzeghez, amely tulajdonképpen egy Rómeó és Júlia-parafrázis. A zeneszerző a befejezés kivételével hűen követi az eredeti mű cselekményét, ugyanis itt a paródia elmarad, és a történet végül komor tragédiába fordul.
A Pikkó hertzeg a zeneszerző első operája, amely 2000-ben született.
A Pikkó hertzeg a zeneszerző első operája, amely 2000-ben született.
Cselekmény
Béla futása
Történik a tatárjárás idején, 1241-ben, Dalmáciában
Előzmények:
Kálmán magyar nemest II. Endre halála és Béla trónra kerülése után már mellőzi az udvar. Történt annak utána, hogy Kálmán fiát királyellenes szövetkezés miatt börtönbe vetették. Kálmán a király elé járult, hogy arra kérje, büntesse meg a fiút, ha valóban vétkes, de előbb vizsgálja meg ügyét. Béla azonban hátat fordított a hű, öreg nemesnek, s nem sokkal ezután megjelentették Kálmánnak fia halálát. A megtört apa, hazájáról lemondva, Dalmáciába sűrű erdejébe költözött, de szívében őrzi a bosszú vágyát Béla ellen.
Kálmán és hívei a dalmát erdőben vadásznak; sikerrel elejtettek egy medvét. Kálmán arra kéri keresztlányát, Lórát, hogy énekelje el kedvenc nótáját, mely Hunnia keserű sorsát sírja el. („Hunnia nyög letiporva...”) Kálmán elmeséli a keresztes hadjáratokból visszatért Vitéznek, hogy újra módja nyílhat bosszút állni a királyon: a muhi csatában megsebesült Béla, kilétét titkolva és Kálmánt fel nem ismerve, épp nála kért menedéket, s azóta is várában vendégeskedik. De Kálmán nem élt vissza a vendégjoggal, és későbbre halasztotta a bosszút. Ferkó végre egyedül marad kedvesével.
A tatárok elől menekül Béla király asszonya, Mária királyné és két gyermeke, a fáradt és éhes Lajos és Sarolta, üldözőik azonban rajtuk ütnek. Kálmán és hívei mentik meg őket, és a magyar nemes biztonságos várába viszik őket, ahol a király is menedékre lelt.
Kálmánnak tehát újra lehetősége nyílik a bosszúra, ám azt is tudja, árt a nemzetnek, ha megöli a királyt és árván marad a haza. A Vitéz igyekszik emlékeztetni Kálmánt, hogy dicsőség övezi nevét mindenkor, amiért a királyt és családját megóvja, a nemes azonban elhárítja a Vitéz békítő szavait.
Csabi készül elszántan a tatárok elleni csatába, nehéz szívvel búcsúzik tőle kedvese, Lóra. Kálmán tépelődik kötelesség és bosszú között: végigtekint ősei képmásán, s azoktól remél tanácsot. Béla lép vendéglátója elé, hogy felfedje kilétét, és megköszönje az ősz nemesnek, amiért menedéket nyújt neki. A vén nemes elpanaszolja neki fia meggyilkoltatása fölött érzett elmúlhatatlan keserűségét. Béla döbbenten ismer rá Kálmánra, és tudomására hozza, hogy ő kész lett volna hallgatni az apa kérelmére, de a fiú idő előtt öngyilkosságot követett el a börtönben. Kálmán hitetlenkedve, döbbenten fogadja a hírt.
Követ érkezik a mongoloktól, aki Batu kántól hoz üzenetet: a tatároknak tudomására jutott, hogy Béla király Kálmán várában bujkál, ha tehát a magyar nemes nem adja ki őt, azonnali támadást indítanak az erőd ellen. Kálmán azonban nem hajlandó elárulni a királyt. Erre a mongol követ azzal fenyegeti meg Bélát, hogy asszonya és gyermekei lelik azonnal halálukat, kik a tatárok fogságában vannak. Kálmán azonban leleplezi a követ hazugságát, és Béla elé vezeti Máriát és a két gyermeket. A király hálája jeléül Kálmánra bízza két gyermekét, hogy gyámolai legyenek az idős jótevőnek és engeszteljék őt fia elvesztése miatt.
„Ország! Ha néped illy lelkekből állana, szendén mosolygna rád a béke angyala.”
Pikkó hertzeg
A tatár kán lánya, Perzsi kérleli apját, adja őt férjhez a kalmük herceghez, Pikkóhoz, akinek apja azonban a tatár kán ádáz ellensége, a férfi tehát megtagadja a házasságot. Perzsi azzal fenyegeti apját, hogy Pikkó kalmük hadaival támadást fog indítani ellene, és eltiporja a tatár népet. A kán megesküszik, hogy sosem adja lányát egy kalmükhöz.
Pikkó herceg követe érkezik a kánhoz: ura nevében jött megkérni Perzsi kezét, s minthogy a válasz elutasítás, haddal fenyegetőzik. A követ a tatár vezér tudomására hozza, hogy Perzsi titokban már a herceg kedvese lett, házasságuk pedig a béke záloga lehetne. Sibuk, a kán bizalmasa kidobja a követet. Perzsi apja arra gyanakszik, hogy Pikkó nem annyira a lány kezére, mint a tatár trónra pályázik. Sibuk, hogy urát megnyugtassa, előhozakodik ötletével: azt tanácsolja a kánnak, hogy híresztelje el, hogy Perzsi nem az ő lánya. A vezér megretten a gondolattól, ám Sibuk kimondja a végső érvet: csak így mentheti meg népét a pusztulástól.
Pikkó herceg kedvesét várja éji találkára, ám Perzsi helyett a kán jelenik meg Sibuk kíséretében. A herceg tudatja velük, hogy a lány már az övé, senki nem veheti el tőle. Sibuk mint a kán szószólója elmondja, hogy Perzsi valójában nem a kán vér szerinti gyermeke, így a tatár trón sem lesz soha a kalmük hercegé. Pikkó azonban nem a rangjáért szereti a lányt, és hidegen hagyják Sibuk szavai. A kán távozik, Sibuk pedig épp utolsó ütőkártyáját készülne kijátszani, amikor megjelenik Perzsi. A dühös lány elzavarja apja bizalmasát. A szerelmesek kettesben maradnak, egymás karjaiban tervezik a boldog jövőt.
Sibuk elmeséli Perzsinek apja és Pikkó összecsapását, amelyben a tatár kánt Pikkó megölte. Perzsi bánatában véget akar vetni életének, de Sibuk, hogy ezt megakadályozza, felfedi a múlt titkait, miszerint Perzsi nem a kán vér szerinti gyermeke, hisz a lány édesanyja az esküvőn már egy másik férfitól volt terhes. Perzsi apjaként siratja el a tatár kánt, majd mérget iszik. Követe kíséretében megjelenik Pikkó, aki haldokló szerelme bocsánatát kéri. A lány kedvese karjaiban tér örök nyugalomra. Sibuk feltárja a herceg előtt az igazságot, miszerint Pikkó és Perzsi féltestvérek, mindkettejük édesapja a kalmük vezér. A herceg kedvesét siratja, s maga is öngyilkosságot követ el.
Sibuk magára marad. Feloldozást keresve megidézi a Nagy Mágust, aki Sibukot küldetése beteljesítésére figyelmezteti: mint tevékeny és alkotó embert nem ragadhat el még a halál. Megjelenik Perzsi, Pikkó és a kán szelleme, és bátorítják Sibukot.
Történik a tatárjárás idején, 1241-ben, Dalmáciában
Előzmények:
Kálmán magyar nemest II. Endre halála és Béla trónra kerülése után már mellőzi az udvar. Történt annak utána, hogy Kálmán fiát királyellenes szövetkezés miatt börtönbe vetették. Kálmán a király elé járult, hogy arra kérje, büntesse meg a fiút, ha valóban vétkes, de előbb vizsgálja meg ügyét. Béla azonban hátat fordított a hű, öreg nemesnek, s nem sokkal ezután megjelentették Kálmánnak fia halálát. A megtört apa, hazájáról lemondva, Dalmáciába sűrű erdejébe költözött, de szívében őrzi a bosszú vágyát Béla ellen.
Kálmán és hívei a dalmát erdőben vadásznak; sikerrel elejtettek egy medvét. Kálmán arra kéri keresztlányát, Lórát, hogy énekelje el kedvenc nótáját, mely Hunnia keserű sorsát sírja el. („Hunnia nyög letiporva...”) Kálmán elmeséli a keresztes hadjáratokból visszatért Vitéznek, hogy újra módja nyílhat bosszút állni a királyon: a muhi csatában megsebesült Béla, kilétét titkolva és Kálmánt fel nem ismerve, épp nála kért menedéket, s azóta is várában vendégeskedik. De Kálmán nem élt vissza a vendégjoggal, és későbbre halasztotta a bosszút. Ferkó végre egyedül marad kedvesével.
A tatárok elől menekül Béla király asszonya, Mária királyné és két gyermeke, a fáradt és éhes Lajos és Sarolta, üldözőik azonban rajtuk ütnek. Kálmán és hívei mentik meg őket, és a magyar nemes biztonságos várába viszik őket, ahol a király is menedékre lelt.
Kálmánnak tehát újra lehetősége nyílik a bosszúra, ám azt is tudja, árt a nemzetnek, ha megöli a királyt és árván marad a haza. A Vitéz igyekszik emlékeztetni Kálmánt, hogy dicsőség övezi nevét mindenkor, amiért a királyt és családját megóvja, a nemes azonban elhárítja a Vitéz békítő szavait.
Csabi készül elszántan a tatárok elleni csatába, nehéz szívvel búcsúzik tőle kedvese, Lóra. Kálmán tépelődik kötelesség és bosszú között: végigtekint ősei képmásán, s azoktól remél tanácsot. Béla lép vendéglátója elé, hogy felfedje kilétét, és megköszönje az ősz nemesnek, amiért menedéket nyújt neki. A vén nemes elpanaszolja neki fia meggyilkoltatása fölött érzett elmúlhatatlan keserűségét. Béla döbbenten ismer rá Kálmánra, és tudomására hozza, hogy ő kész lett volna hallgatni az apa kérelmére, de a fiú idő előtt öngyilkosságot követett el a börtönben. Kálmán hitetlenkedve, döbbenten fogadja a hírt.
Követ érkezik a mongoloktól, aki Batu kántól hoz üzenetet: a tatároknak tudomására jutott, hogy Béla király Kálmán várában bujkál, ha tehát a magyar nemes nem adja ki őt, azonnali támadást indítanak az erőd ellen. Kálmán azonban nem hajlandó elárulni a királyt. Erre a mongol követ azzal fenyegeti meg Bélát, hogy asszonya és gyermekei lelik azonnal halálukat, kik a tatárok fogságában vannak. Kálmán azonban leleplezi a követ hazugságát, és Béla elé vezeti Máriát és a két gyermeket. A király hálája jeléül Kálmánra bízza két gyermekét, hogy gyámolai legyenek az idős jótevőnek és engeszteljék őt fia elvesztése miatt.
„Ország! Ha néped illy lelkekből állana, szendén mosolygna rád a béke angyala.”
Pikkó hertzeg
A tatár kán lánya, Perzsi kérleli apját, adja őt férjhez a kalmük herceghez, Pikkóhoz, akinek apja azonban a tatár kán ádáz ellensége, a férfi tehát megtagadja a házasságot. Perzsi azzal fenyegeti apját, hogy Pikkó kalmük hadaival támadást fog indítani ellene, és eltiporja a tatár népet. A kán megesküszik, hogy sosem adja lányát egy kalmükhöz.
Pikkó herceg követe érkezik a kánhoz: ura nevében jött megkérni Perzsi kezét, s minthogy a válasz elutasítás, haddal fenyegetőzik. A követ a tatár vezér tudomására hozza, hogy Perzsi titokban már a herceg kedvese lett, házasságuk pedig a béke záloga lehetne. Sibuk, a kán bizalmasa kidobja a követet. Perzsi apja arra gyanakszik, hogy Pikkó nem annyira a lány kezére, mint a tatár trónra pályázik. Sibuk, hogy urát megnyugtassa, előhozakodik ötletével: azt tanácsolja a kánnak, hogy híresztelje el, hogy Perzsi nem az ő lánya. A vezér megretten a gondolattól, ám Sibuk kimondja a végső érvet: csak így mentheti meg népét a pusztulástól.
Pikkó herceg kedvesét várja éji találkára, ám Perzsi helyett a kán jelenik meg Sibuk kíséretében. A herceg tudatja velük, hogy a lány már az övé, senki nem veheti el tőle. Sibuk mint a kán szószólója elmondja, hogy Perzsi valójában nem a kán vér szerinti gyermeke, így a tatár trón sem lesz soha a kalmük hercegé. Pikkó azonban nem a rangjáért szereti a lányt, és hidegen hagyják Sibuk szavai. A kán távozik, Sibuk pedig épp utolsó ütőkártyáját készülne kijátszani, amikor megjelenik Perzsi. A dühös lány elzavarja apja bizalmasát. A szerelmesek kettesben maradnak, egymás karjaiban tervezik a boldog jövőt.
Sibuk elmeséli Perzsinek apja és Pikkó összecsapását, amelyben a tatár kánt Pikkó megölte. Perzsi bánatában véget akar vetni életének, de Sibuk, hogy ezt megakadályozza, felfedi a múlt titkait, miszerint Perzsi nem a kán vér szerinti gyermeke, hisz a lány édesanyja az esküvőn már egy másik férfitól volt terhes. Perzsi apjaként siratja el a tatár kánt, majd mérget iszik. Követe kíséretében megjelenik Pikkó, aki haldokló szerelme bocsánatát kéri. A lány kedvese karjaiban tér örök nyugalomra. Sibuk feltárja a herceg előtt az igazságot, miszerint Pikkó és Perzsi féltestvérek, mindkettejük édesapja a kalmük vezér. A herceg kedvesét siratja, s maga is öngyilkosságot követ el.
Sibuk magára marad. Feloldozást keresve megidézi a Nagy Mágust, aki Sibukot küldetése beteljesítésére figyelmezteti: mint tevékeny és alkotó embert nem ragadhat el még a halál. Megjelenik Perzsi, Pikkó és a kán szelleme, és bátorítják Sibukot.
