Először szerepel a Magyar Állami Operaház műsorán Francis Poulenc A kármeliták című darabja, amely megtörtént események alapján mesél a francia forradalom alatt kivégzett 16 compiègne-i apáca kivégzéséről, valamint félelemről és önfeláldozásról a zsarnokság árnyékában. A Gertrud Von Le Fort Utolsó a vérpadon című elbeszélése nyomán, Georges Bernanos filmforgatókönyvéből született mű 2016. december 2-tól látható az Andrássy úti dalszínház műsorán.
A kármeliták több szempontból is kivételes műnek számít. Az 1950-es évek alatt született darabok közül ez az egyetlen francia opera, amelynek sikerült máig tartó, rangos helyet kivívnia magának a nemzetközi repertoárban – méghozzá úgy, hogy misztikus, vallásos témát állít a történet középpontjába.
A cselekmény alapját valós történelmi események adják. A francia forradalmat követően, a jakobinus diktatúra terrorja idején ezreket végeztek ki a párizsi Place de la Révolution-on, köztük 16 compiègne-i kármelita nővért is 1794. július 17-én. A visszaemlékezések alapján az apácák méltósággal viselték a rájuk kirótt ítéletet, megújították fogadalmukat, és zsoltárokat énekelve vonultak a vérpadhoz. A valós történelmi háttér ellenére a darab mégsem dokumentarista jellegű; a szerző célja – Bernanos és von Le Fort nyomdokain – egy szimbolikus jelentőségű korszak eseményein és egy fiktív hősnő személyes történetén keresztül körbejárni a félelem és a kegyelem kérdéskörét.
A kármeliták központi szereplője Blanche, a fiatal arisztokrata lány, aki félelmei elől a rendi életbe menekül, és bár a végzet elkerülhetné, az utolsó pillanatban mégis önként követi nővéreit a halálba. Ez a döntés foglalkoztatja az előadást rendező AngerFerencet is: „A mártírhalált érzékelteti ugyan a tragikus befejezés, de nem ad igazi magyarázatot arra, honnan fakad az apácák – és különösen Blanche – ereje, amiért meg tudnak halni a hitükért.”
Az opera eredeti címe (A kármeliták párbeszédei) sokatmondó: a nővérek egymással, világi testvéreikkel és Istennel folytatott beszélgetései (imái) adják a mű cselekményének gerincét, és határozzák meg szellemiségét. Poulenc nagy hangsúlyt helyez a szövegre, még zenéjét is ennek rendeli alá, ami nagy figyelmet, elmélyülést és együttgondolkodást kíván meg a közönségtől is. A zeneszerző bámulatos érzékkel szerkesztette librettóvá Georges Bernanos szövegét, aminek eredményeképp egy fokozatosan építkező drámai szerkezet jött létre, és vezet el az operairodalom talán legmegrázóbb és legkatartikusabb fináléjához.
Az előadásban Létay Kiss Gabriella mellett a főbb szerepeket Váradi Zita, Balga Gabriella és SzemereZita, valamint Fokanov Anatolij és Boncsér Gergely alakítja. Különös figyelmet érdemel az idős rendfőnökasszony szerepében Budai Lívia visszatérése az Operaház színpadára. A Kanadában élő, nemzetközi hírű mezzoszoprán most a régen áhított szerep kedvéért érkezik újra Magyarországra. Ugyancsak világhírű művészt köszönthet az Opera közönsége a karmesteri pulpituson, a decemberben látható öt előadást Christian Badea vezényli, aki többekközt a New York-i Metropolitan, a londoni Royal Opera House, valamint a bécsi Staatsoper és a Sidney Operaház rendszeres vendége. A korszakot Szendrényi Éva finoman stilizált díszletei és Zöldy Z Gergely puritán jelmezei idézik meg a színpadon.
DIALOGUES DES CARMÉLITES
Francis Poulenc operája.
Georges Bernanos drámájának szövege Emmet Lavery engedélyével került adaptálásra.
A drámát Gertrude Von Le Fort egyik novellája és Bruckberger atya és Philippe Agostini forgatókönyve ihlette.
Kiadó: Casa Ricordi, Milánó
Fotók: Rákossy Péter
