Szűcs Márta és Várhelyi Endre magánénekest posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük többek közt Molnár András, Sümegi Eszter és Meláth Andrea operaénekesek, valamint Halász Péter karmester és Kállai Ernő első koncertmester munkáját is díjazta az OPERA vezetése. A Magyar Opera Napja alkalmából rendezett díjátadót szerda délután tartották az Operaház Medgyaszay termében.
A Magyar Állami Operaház örökös tagjai őszi ülésükön Dózsa Imre és Szakály György balettművész, balettmester helyére választottak új tagokat soraikba, emellett a 40 főt számláló testület az OPERA vezetésének döntése nyomán a Magyar Állami Operaház 150. évfordulójára 50 főre bővül, ennek részeként a tagok minden évben egy új tag felvételéről is döntenek. Idén Gulyás Dénes operaénekes, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, Kálmándy Mihály operaénekes, a Kossuth-díjas kamaraénekes, valamint Metzger Márta balettművész és -pedagógus, Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész nyert felvételt a testületbe. Posztumusz örökös taggá választották az idén tavasszal 72 éves korában elhunyt Szűcs Márta Liszt-díjas operaénekest, valamint az 1979-ben 55 éves korában elhunyt Várhelyi Endre operaénekest, érdemes művészt. Gulyás Dénes és Kálmándy Mihály az örökös tagság mellett Kossuth-díjuk és életkoruk alapján a Mesterművész címet is átvehetették, és ugyancsak ebben a megtiszteltetésben részesült az idei évben Sümegi Eszter operaénekes, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész. Az örökös tag oklevelek Katona Lászlóné kalligráfus művész alkotásai.
A legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek odaítélhető Melis György-díjat az elmúlt évadban többek közt Saroltot (István, a király) és Miss Baggottot (A kis kéményseprő) alakító Meláth Andrea mezzoszoprán, Liszt-díjas érdemes művész vehette át. Az ösztönös tehetséget és színpadi személyiséget elismerő Sudlik Mária-díjat Molnár András Kossuth- és Liszt-díjas tenor, az OPERA örökös tagja és mesterművésze kapta. A Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek járó Závodszky Zoltán-díjban az elmúlt évadban Parsifalt, korábban a Ring-ciklus több darabját vezénylő Halász Péter első vendégkarmester részesült.
Az OPERA egykori főzeneigazgatója, a kétszeres Kossuth-díjas karmester, Ferencsik János emlékére alapított díjat idén kimagasló művészi munkája elismeréseként Kállai Ernő első koncertmester, a 2023/24-es évad zenekari művésze vehette át. Az énekkari, zenekari tagok, valamint a balettmesterek és táncosok titkos szavazása alapján az elmúlt évad énekkari művésze Magyari Eszter szoprán, a 2010/11-es évad énekkari kamaraművésze és Bedics Imre tenor, zenekari művésze Kutyifa Gergely trombitaművész, kartáncosa Crnic Nika Kristina és Yamamoto Riku tánckari művészek lettek. Az évad művészei az OPERA stratégiai partnere, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi, a Magyar Opera Napjára készített porcelán kitűzőket vehették át.
Az operai háttérszakmákban dolgozóknak járó Vasfüggöny-díjat Németh László operaházi vagyonőr, váltásvezető, valamint Szubin Iván jelmeztárvezető-helyettes vehette át, „Az előadásokért” emlékérmet Benkő Minka, a művészeti titkárság művészeti szervezője és Kiss Krisztina énekkari titkárságvezető kapta meg. Az adminisztrációban dolgozókat elismerő Dárday Andor-emlékplakettben Lalátka Olga rendezvényszervezetési osztályvezető és dr. Stubendek Piroska humánpolitikai osztályvezető-helyettes részesült. Az OPERA ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak az intézménynél.
Az évforduló alkalmából jubileumi emlékgyűrűben részesült
a Magyar Állami Operaház Zenekarából
Baráti Eszter cselló tutti
Csongár Péter II. klarinét
dr. Bán Lászlóné Bódi Mónika brácsa tutti
Fenyő Katalin hegedű tutti
Menyhárt Zsuzsanna I. fuvola
Miklós Attila nagybőgő tutti
Sörös Jenő brácsa szólamvezető-helyettes
Ürmösi Farkas Gabriella I. hegedű tutti
a Magyar Állami Operaház Énekkarából
Töreky Katalin szoprán
a Magyar Nemzeti Balettből
Bakó Máté első magántáncos
Kerényi Miklós Dávid első karakter magántáncos
a színpadi műszaki tárakból
Bóné Sándor kelléktárvezető
Kovics Mária Enikő (női szóló) öltöztető csoportvezető
Lukács Gábor világosító
Rab Zoltán világosító
Szikszai Zoltán díszítő, oldalvezető
a gyártási osztályról
Kelemen Magdolna jelmezügyintéző
Tirpák Krisztina jelmezkészítő
Tóth Mónika kalapos
A Magyar Opera Napja alkalmából átadták az Évad Támogatója-díját is, amivel az OPERA azokat kívánja elismerni, akik legalább három éve önzetlen elkötelezettséggel, a művészeti értékek iránti magas fokú megbecsüléssel segítik az intézményt – legyen szó szponzorációról, mecénási szerepvállalásról, pénzbeli, termék- vagy szolgáltatásalapú támogatásról. Az OPERÁ-t 10 éve támogató Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által készített elismerést, ami az operaházi szfinxekre utal, ezúttal dr. Feith Zoltán mecénás, üzletember, a Magyar Állami Operaház arany fokozatú támogatója vehette át.
Ugyancsak az eseményen adták át a Magyar Állami Operaház által alapított Opera Corpus sajtódíjat is, amelyet az intézmény a kulturális sajtóban az opera és a komolyzene terén végzett, évtizedeken átívelő elkötelezett szakírói munkája és egyedi látásmódja elismeréseként Fáy Miklós kritikusnak ítélt.
A Magyar Állami Operaház 2013 óta ünnepli a nemzeti romantikus opera megteremtője, Erkel Ferenc születésnapja (1810. november 7.) évfordulóján a Magyar Opera Napját, 2015 óta pedig ehhez a naphoz kapcsolódva jelenti be új Örökös Tagjait, valamint adja át azon elismeréseit és díjait, amelyeket korábban az évadnyitó társulati ülésen vehettek át az intézmény művészei és munkatársai. A díjazottaknak a Ghraoui Csokoládé díszdobozos csokoládéválogatással kedveskedett.